1977-ben mag. Angelika Kornfeind kezdeményezésére 30 fiatal döntött úgy, hogy megalapítanak egy néptánc együttest. Kevéssel később OSR Jakov Dobrović a tamburásaival átvette az együttes zenei irányítását. A csoport népviseletét hozzáértő gondos édesanyák készítték. Az együttes POLJANCI név alatt szerzett egyre növekvő elismerést Gradistyében.
Az együttes zenei és táncos repertoárja egyre szélesebb lett, és a népzene mellett helyet kapott a szakrális és populáris horvát zene is.
A 10. évforduló alkalmából az együttes egy MC felvételt, a 20. évforduló alkalmából pedig egy MC/CD felvételt készített, valamint kiadott egy kottafüzetet és videót kezdő és a haladó táncosok számára. A továbbiakban az ORF egy zenei felvételt készített számos populáris és szakrális énekekről az együttes előadásában, majd elkészült egy PPT és az együttes honlapja is.
1988-ban megalakul a gyermekcsoport, akik „Kicsi és fiatal POLJANCI“ név alatt lépnek fel. Elkezdtek a kis tamburások is gyakorolni Mali i mladi POLJANCI. 1999-ben a csoport egy énekkarral gazdagodott.
Az egyesület folyamatosan fellép nem csak Vulkapordányban és a környékén, hanem Ausztria más részein és külföldön is.
A próbák helyszíne sokáig a papi pajta volt, majd 1992-tól a vulkapordányi általános iskola lett.
Az egyesület 2002-ben ünnepelte a 25 éves fennállását.
A zenei vezetés Marija Zarits-tól kezdve Gerhard Krumpeck-en keresztül Ante Pletikosić-hoz, majd végül Julia Kornfeind-hez és Stefika Ferschin-hez került.
A táncoktatás Niki Semeliker-től kezdve Rudi Stagl-on keresztül Günther Guttmann-ra, majd végül Lukas Kornfeind-hez került.
POLJANCI a fennállása óta azon fáradozott, hogy az együttes elhivatottságát és lelkesedését a fellépései során megossza a közönséggel.
2012: 35 év POLJANCI
Külföldi látogatás:
Pihenés a tengeren: